2009. június 22., hétfő

Rózsaszín világ

27. hét
Na jó, azért mégiscsak történik ez-az. Az utolsó vizsgálatnál a doktornő is megerősített abban, hogy lányunk születik. Rendes ember pedig ilyenkor betegesen el kezd készülődni a jövevény illő fogadására. Mivel én 2 hónapot a Balatonon töltök a gyerekekkel (jó-jó lehet utálni), úgy gondoltam legjobb lesz most nekiesni a listának. Persze az én listám elég rövid, mindenünk van, amire egy csecsemőnek szüksége lehet és mindenünk van, amire soha.
Lányruhánk nincs egyedül (meg lányos babakocsink, ha esetleg még nem mondtam volna, hogy mit szeretnék).
Rááldoztunk hát én és kedves sógornőm, egy egész estét, hogy babaruhát válogassunk. Ó, te jó ég. Nem tudtam mire vállalkozom. Hát nekünk is sok ruhánk volt, na de ennyi rózsaszín cuccot még életemben nem láttam. Nem véletlen, hogy a két tündéri unokahúg mindig olyan, mint két királylány. Még az újszülött ruhák között leltem uniszexet, de utána minden elképesztően lányos, és mindenhez külön harisnya dukál!
Hazatértem hát két zsáknyi cuccal, amire anyukám rögtön vérszemet kapott és elővarázsolt a szekrényéből egy újabb zsáknyi babaruhát.
Attól nem kell aggódnom, hogy a gyermekemet bárki is fiúnak nézi majd.

Évvége

27.hét (azt hiszem)

Akinek már van társadalmilag integrált gyereke (hú, ez nagyon jól hangzott) az tudja, hogy a valódi világban kétszer van évvége. Egyszer a normális időben decemberben, és egyszer meg június közepén. Végre megszabadul mindenki az iskolai, óvodai kötöttségektől, hogy onnantól otthon kínozza az anyját. Hát ez egy kemény időszak, a kölykök velem együtt hulla fáradtak. Meleg van, fél lábunk már a Balatonban lóg, de még menni kell: ajándékokat venni, búcsúzkodni, kirándulni és persze izgulni a bizonyítvány miatt. Aztán végre vége. Ehhez képest dec 31. semmilyen katarzist nem rejt.
Szóval MM sajnos háttérbe szorulna, persze azt már most sem hagyja, mert egész nap izeg-mozog, szerintem sosem alszik. Nálunk pedig szigorú rendje van az alvásnak, tehát kénytelen lesz nagyon gyorsan alkalmazkodni. De most egyszerűen nem volt időm foglalkozni vele, még a doktornő is szabira megy, tehát csak július végén kell újra bizonyítanunk.

2009. június 4., csütörtök

Szüléstörténetek

24. hét

Inkább visszahúzódónak írnám le magam, ha a belső tulajdonságaimat kéne ecsetelnem. Nem barátkozom könnyen, bár tény, hogy az utóbbi két évben igyekeztem kicsit nyitottabban közeledni ember és anyukatársaim felé. Nem is csalódtam, mert képzeljétek nem csupa elmebeteg él a környezetemben. Viszont a terhesség (mármint az én terhességem a többi édesanya ismerősöm körében) szörnyű változást hozott. Sokan szeretik megosztani a terhességük és ami még szörnyűbb a szüléseik apró részleteit velem. Persze én is meséltem már arról, hogy milyen is szülni és utána hol, mi fáj, de most sem mesélni, sem hallgatni nem nagyon akarok erről semmit. Pont elég lesz átélni majd akkor. Addig úgy csinálok, mintha MM egyszer csak az ölembe hullana és kész.
De nem. A 15 éve nem látott gimis osztálytársaim is képesek elmondani a rémtörténeteiket a műkörmös szülésznőkről, gátsebekről, szülés után szörnyű szexélményekről. (Ezt a mondatot leírni is kínszenvedés volt nekem, bocsánat azoktól akik elolvassák és ugyanazt érzik, amit én. Ígérem, hogy többet még gondolni sem fogok ezekre a történetekre, nemhogy megemlíteni)
Szerencsére a legtöbben tudják azt, hogy azért mert otthon neveled a gyerekeidet nem csak róluk tudsz, vagy akarsz beszélni. Ahogyan terhesen sem lesz sokkal érdekesebb mások panaszkodása. Így aztán lehet értelmesen is cseverészni (a babakocsikról), ha pedig valaki szülésről kezd el anekdotázni és finoman nem sikerül elterelnem a szót, egyszerűen tovább állok.
Még van 16 hetem, ezalatt csak pasikkal és olyan nőkkel beszélgetek, akik még nem szültek.