Szüléstörténetek

24. hét

Inkább visszahúzódónak írnám le magam, ha a belső tulajdonságaimat kéne ecsetelnem. Nem barátkozom könnyen, bár tény, hogy az utóbbi két évben igyekeztem kicsit nyitottabban közeledni ember és anyukatársaim felé. Nem is csalódtam, mert képzeljétek nem csupa elmebeteg él a környezetemben. Viszont a terhesség (mármint az én terhességem a többi édesanya ismerősöm körében) szörnyű változást hozott. Sokan szeretik megosztani a terhességük és ami még szörnyűbb a szüléseik apró részleteit velem. Persze én is meséltem már arról, hogy milyen is szülni és utána hol, mi fáj, de most sem mesélni, sem hallgatni nem nagyon akarok erről semmit. Pont elég lesz átélni majd akkor. Addig úgy csinálok, mintha MM egyszer csak az ölembe hullana és kész.
De nem. A 15 éve nem látott gimis osztálytársaim is képesek elmondani a rémtörténeteiket a műkörmös szülésznőkről, gátsebekről, szülés után szörnyű szexélményekről. (Ezt a mondatot leírni is kínszenvedés volt nekem, bocsánat azoktól akik elolvassák és ugyanazt érzik, amit én. Ígérem, hogy többet még gondolni sem fogok ezekre a történetekre, nemhogy megemlíteni)
Szerencsére a legtöbben tudják azt, hogy azért mert otthon neveled a gyerekeidet nem csak róluk tudsz, vagy akarsz beszélni. Ahogyan terhesen sem lesz sokkal érdekesebb mások panaszkodása. Így aztán lehet értelmesen is cseverészni (a babakocsikról), ha pedig valaki szülésről kezd el anekdotázni és finoman nem sikerül elterelnem a szót, egyszerűen tovább állok.
Még van 16 hetem, ezalatt csak pasikkal és olyan nőkkel beszélgetek, akik még nem szültek.