Nst-ctg

36. hét

Ha a hetek számából, vagy egyre nyűgösödő önmagamból még nem sejteném, hogy hamarosan itt a vége, akkor az orvosi vizsgálatok változásából mindenképpen kiderülne. Már hetente kell vizsgálatra járnom, ami egy 15 perces gépcsipogás elviselésével kezdődik. Ez a gép egy szörnyeteg. Van rajta egy csomó szám, ami ide - oda ugrál és félelmetes zöld és piros lámpácskák, amik a frászt hozzák az emberre. Méri a gyerek szívhangját: 120-180 között kell lennie, ha jól értelmeztem, meg azt, hogy vannak-e méhösszehúzódásai az anyukának.
Nos MM és én nagyszerűen teljesítettünk, minden szuper. Szülésnek még a nyoma sincs, tehát már nem kell attól félnem, hogy beérek-e a kórházba, mert itthonról, azért valószínűleg sikerül. Remélem megint úgy, hogy mire odaérek, már szinte a kezembe is adják a kis ordító csomagot. Azért érdeklődtem még a doktornőnél, hogy készüljek -e valahogy a szülésre, értve ezen a gátmasszázst és barátait. Hát persze, ha jól esik. A ki nem mondott válasz valahogy így hangzott: masszírozgasson csak nyugodtan, ekkora gyereket úgy sem tud kitolni anélkül, hogy vágjunk, ahol vágni kell. És persze a málnalevél tea. Hát az biztos marha hasznos, de mint megtudtam, sokat nem fog előremozdítani negyedik gyermekem születésénél, mert már nem lesz mit. Ezek úgy jönnek már, mint a rakéta.
Hát nem csinálok nagyon semmit. Fejben csomagolok, mert lusta vagyok nekiállni igazából. De fejben már minden kész, sokra megyek majd vele, ha rohanni kell.
Jövő héten tényleg összeszedem magam, ígérem.

Ja és sajnos úgy tűnik a lányok tényleg kegyetlenek, teljesen el fogok torzulni a hátralevő időben. Úgyhogy itt egy kép, ami még az elviselhető külsőmet mutatja. Legközelebb rólam fél év múlva lehet felvételt csinálni.

A rettegés foka

36. hét

Általában hullámokban tör rám és igazán nincs ellene semmilyen ellenszerem. Főleg éjszaka jön, amikor nem tudok aludni: mindkét oldalam fáj, a hátamon a fekszem, akkor pedig nem kapok levegőt. Hason ugye eleve kizárt, de még úgy gondolom korai arra készülnöm, hogy 2-3 óránként ébredjek és etessek egy csöppséget.
Akkor valahonnan a tudatalattim legmélyéről előbújnak az emlékek. Hát nem az ismeretlentől félek az egyszer biztos. Fura, hogy néha annyira élénk az emléke a szülésnek, hogy szinte érzem a fájdalmat. Mert hát a lényeg ez ugye? A szülés fáj. Mindenkinek. Csak az nem mindegy, hogy mennyi ideig. Én szuperszerencsés vagyok, a fiúk csak épp annyira kínoztak meg, hogy lehessen mit mesélni a barátnőknek, de azért mindig úgy gondoltam jöhet a következő, ennyi szenvedést simán megér. De most minden annyira más és lehet, hogy most sokkkkkal jobban fog fájni!!!!!!!!!!!!!
Szóval a félelem a szüléstől kb minden este bekopogtat, fűszerezve azzal, hogy itt vagyok a Balatonon és jaj nekem, haza már tuti nem érek. Végül persze van kórház Siófokon is, de azért jobban szeretném ha jótékony homály fedné továbbra is a hollétét.
Reggel már nem is tűnik, olyan riasztónak a helyzet, hirtelen nem fáj a derekam, a gyerek izeg-mozog cukin, süt a nap. Az én szervezetem viszont úgy tűnik imádja a félelemmel járó adrenailnt, mert napközben attól remegek, hogy mi lesz velem még négy hétig. Nagy hassal csinálom a dolgomat, ugráltatom a családomat, morgok feleslegesen és sajnálom önmagam. Tök kiábrándító. Pedig annyira azért nem vagyok öreg, hogy így megviseljen. Mondom én, hogy ez a terhesség teljesen más. Lehet, hogy mégis csak az ismeretlentől kellene félnem?
B. szerint legjobban nyilván attól félek, hogy mégiscsak fiú lesz a legújabb kistestvére is és jót nevetett. De téved. Annál, hogy esetleg mégis fiú lesz csak egy dolog ijesztőbb.
Mit csinálok egy lánnyal?

Fülbevaló?

35. hét

A kérdés nem is kérdés, mert vicces férjem szerint, persze, hogy kell a gyereknek fülbevaló, akkor is ha fiú lesz a végén. Lehet, hogy kicsit túl pörögtem ezt a lány témát az utóbbi időben, mert már minden rettenetesen fontos problémámra ilyen válaszokat kapok. A válasz mindenre az, amit én hallani szeretnék, néha kicsit zavarba is jövök ettől a nagy mindenben igazad van szívem hangulattól. Ennek az is oka lehet, hogy a nyári lány olvasmányaimon (Jill Mansel könyvek) bármikor jót tudok sírni, amit a férfinépség rezignáltan vesz tudomásul.
A fülbevaló azonban tényleg lényeges kérdés, mert sokan nem szeretik, meg furcsán is mutathat egy újszülöttön, tehát tárgyalni kell róla. Persze azt még nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e még olyan, hogy a kislányoknak még ott a kórházban átfúrják a fülét. (anyám, lehet, hogy ez borzasztó dolog? biztos nagyon fáj?) De, ha foglalkoznak még ilyesmivel én szeretném, ha MM már ott túlesne ezen. Viszont ez nem mindenkinek ilyen természetes mint nekem. Barátnőm szintén kislányt vár 2 fiú után és teljesen meglepődött a kérdésen, szerintem neki eszébe sem jutott ilyen őrültség.
Én viszont lányos családban nőttem fel, hosszú hajjal, fülbevalóval, pörgősszoknyákban. Lányos-lány voltam, csak jelenleg egy sűrű tesztoszteron felhő vesz körül.
Végre eljött az én időm!?

Nyaralás

34. hét

Nyilván mindenki nyaral, így senki nem vette észre, hogy kb. 3 hete hozzá sem nyúltam a géphez. Még tavasszal azt gondoltam, hogy ennél jobb időpontban nem is lehetnék terhes, egy gyereket sem kell majd oviba, iskolába, néptáncra, zongorára, úszásra, fakalinkára stb. hordani. Csak heverek a kertben és figyelem gyönyörű fiaimat, amint édesen eljátszanak együtt a homokozóban. Hát nem tévedtem nagyot, mert a fiúk tényleg gyönyörűek, a hajuk kiszőkült és szépen lebarnultak. A homokozót is élvezték egy hétig. Azóta viszont pörögnek folyamatosan és jobbnál jobb programokat találnak ki. Strand -jó, hát ez várható volt; vizibicikli- egyszer még elmentem, de nem kivánom az ellenségemnek sem; foci, tollas, kidobós- gyors vagyok mint a villám; balaton környéki vártúrák - vánszorgás; lovagi játékok - tűző napsütésben kuporogni egy fából ácsolt padon miközben hülye ruhába öltözött pasasok dárdákat hajigálnak egymás felé, rémületes; Zamárdi kalandpark - másznom azért nem kellett, csak követni és segíteni a nagyobbaknak. Egyébként még ez volt a leghumánusabb, bár itt is elfáradtam rémesen, de azért nagy élmény volt, a srácok nagyon élvezték.
A fennmaradó időben igyekszem a hintaágyon keresni kényelmes testhelyzetet, persze sikertelenül, és mire nagyjából elhelyezkedem valaki tuti megjelenik egy könyvvel, kártyával, társassal - gyere játszunk.
A "kicsit gyorsabban is gurulhatnál" a legkedvesebb viccük, de miközben kullogok a nyomukban mindig akad valaki, aki megszán és bevár. Akkor azért mindig át is ölel és közli, hogy azért így is szeretünk anya, még ha egy egész görögdinnyét ettél is.
Hát ez tart életben.