Sok mindent megtanultam a negyedik terhességem alatt. Többek között azt, hogy minden terhesség más és más és ugyanakkor mégis valahol egyformák. Legalábbis az enyémek nagyon sok ponton megegyeztek egymással.
Nekem például még sosem folyt el a magzatvizem, ahogy most sem. Mindig a kórházban kellett burkot repeszteni, és ahogy L. születésekor hát most sem éreztem semmit, egészen az utolsó pillanatig. Lehet, hogy hülye vagyok az ügyeletes orvosok szerint, de a saját orvosom boldog volt, hogy ott voltam csütörtök este hétkor minden fájás nélkül. 2 óra múlva már csak a burok tartotta Jankát és nekem még mindig nem volt egyetlen igazi méhösszehúzódásom. Kicsit izgalmas lett volna a dugóban a Budaörsi úton, ha megvárom, amíg tényleg elkezd fájni.
Szóval barátnőim szerint velem kéne reklámozni a szülést, mert aki hallja, az rögtön kedvet kap, mert hát nem olyan nagy ügy az. Na persze utána hozzám jönne mindenki reklamálni, mert, hogy a túróba ne lenne nagy ügy és egyébként is fáj, csak persze nekem rövidebb ideig. Hát lehet utálni... Ott a kórházban 3 kismama is ezt tette valószínűleg, mikor belibegtem, kicsit nyavalyogtam, hogy hát igen fáj a derekam (igazából nem is nagyon fájt, csak hát valamit illett mondanom) és aztán elmentem szülni és ők még mindig ott voltak a kezdet kezdetén.
Az egész egyébként szuper volt, a doktornő és a szülésznő csináltak nekem a szülőágyból egy trónszéket. Iszonyú magasra kerültem és nem kellett a hátamon feküdnöm és nem kellett a saját lábaimat tartanom, mert megtámaszthattam az ágyban. Igazából két rendes fájás után már tolófájásaim voltak. Abból meg kettő után már bújt is kifelé Janka, megsimogathattam a fejét, az nagyon sok erőt adott, hogy tényleg ott van már. Mert persze aztán jött a fekete leves. A gátvédelemben az a jó, hogy másnaptól trallala az élet, de ott azt hittem elpusztulok. Nem volt szabad nyomnom, hogy magától bújhasson ki. 36-os fejecskével.
Aztán valahogy csak kifért és utána, ahogy megemelték iszonyatosan ordított. Mindenki boldogan nevetgélt, kislány. Csak én nem láttam, hogy az, mert a köldökzsinór teljesen eltakarta. Hatalmas karneváli hangulat kerekedett, mindenki gratulált az apjának. A csecsemős nővérke meg nem értette az egészet, hogy mit viháncol itt mindenki. De megnyugtatták, hogy negyedik gyerek és végre lány, na akkor ő is beszállt, és megdicsérte Jankát, amiért ilyen hangosan tud ordítani, nyilván szüksége lesz rá az életben.
Azt még hozzáteszem, hogy egyetlen öltést sem kellett kapnom, és a saját lábamon, diadalmasan tolva kislányomat, hagytam el a szülőszobát.
Persze aludni szinte egy percet sem tudtam, úgy pörgött bennem az adrenalin.
Nekem például még sosem folyt el a magzatvizem, ahogy most sem. Mindig a kórházban kellett burkot repeszteni, és ahogy L. születésekor hát most sem éreztem semmit, egészen az utolsó pillanatig. Lehet, hogy hülye vagyok az ügyeletes orvosok szerint, de a saját orvosom boldog volt, hogy ott voltam csütörtök este hétkor minden fájás nélkül. 2 óra múlva már csak a burok tartotta Jankát és nekem még mindig nem volt egyetlen igazi méhösszehúzódásom. Kicsit izgalmas lett volna a dugóban a Budaörsi úton, ha megvárom, amíg tényleg elkezd fájni.
Szóval barátnőim szerint velem kéne reklámozni a szülést, mert aki hallja, az rögtön kedvet kap, mert hát nem olyan nagy ügy az. Na persze utána hozzám jönne mindenki reklamálni, mert, hogy a túróba ne lenne nagy ügy és egyébként is fáj, csak persze nekem rövidebb ideig. Hát lehet utálni... Ott a kórházban 3 kismama is ezt tette valószínűleg, mikor belibegtem, kicsit nyavalyogtam, hogy hát igen fáj a derekam (igazából nem is nagyon fájt, csak hát valamit illett mondanom) és aztán elmentem szülni és ők még mindig ott voltak a kezdet kezdetén.
Az egész egyébként szuper volt, a doktornő és a szülésznő csináltak nekem a szülőágyból egy trónszéket. Iszonyú magasra kerültem és nem kellett a hátamon feküdnöm és nem kellett a saját lábaimat tartanom, mert megtámaszthattam az ágyban. Igazából két rendes fájás után már tolófájásaim voltak. Abból meg kettő után már bújt is kifelé Janka, megsimogathattam a fejét, az nagyon sok erőt adott, hogy tényleg ott van már. Mert persze aztán jött a fekete leves. A gátvédelemben az a jó, hogy másnaptól trallala az élet, de ott azt hittem elpusztulok. Nem volt szabad nyomnom, hogy magától bújhasson ki. 36-os fejecskével.
Aztán valahogy csak kifért és utána, ahogy megemelték iszonyatosan ordított. Mindenki boldogan nevetgélt, kislány. Csak én nem láttam, hogy az, mert a köldökzsinór teljesen eltakarta. Hatalmas karneváli hangulat kerekedett, mindenki gratulált az apjának. A csecsemős nővérke meg nem értette az egészet, hogy mit viháncol itt mindenki. De megnyugtatták, hogy negyedik gyerek és végre lány, na akkor ő is beszállt, és megdicsérte Jankát, amiért ilyen hangosan tud ordítani, nyilván szüksége lesz rá az életben.
Azt még hozzáteszem, hogy egyetlen öltést sem kellett kapnom, és a saját lábamon, diadalmasan tolva kislányomat, hagytam el a szülőszobát.
Persze aludni szinte egy percet sem tudtam, úgy pörgött bennem az adrenalin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése