Először úgy gondoltam várok pár napot, amíg majd viccesen tudom felfogni az események sorozatát és utána írom meg. De rájöttem, hogy addigra lehet, hogy a gyermek születéséről kell mesélnem, hát veszek egy nagy levegőt és leírom úgy, ahogy történt, vagyis ahogy én megéltem.
Egy reggel, mikor már mindenki elindult, és GY. vidékre utazott volna egyszerűen bizonytalan voltam. Csupa haskeményedés, fura mozgás, rosszullét. Nem különösebben izgatott volna, ha a vidéki út nem lebegett volna a szemem előtt. Meg persze, ha L. nem úgy született volna, hogy mikor beértünk a kórházba, (egyébként a szülésnőm unszolására, mert magamtól még nem biztos, hogy mentem volna) akkor már csak annyit mondtak, na jó akkor most nyomjon. Ha napközben történik, harmadik nyilván a dugó közepén születik meg.
A doktornő pedig mindig azt mondja inkább menjek be, csinálnak egy Nst-t, ha ő nincs ott akkor az ügyeletes majd utána szól.
Persze mire beértünk, már én is éreztem, hogy ez semmi, csak hát a jólneveltségem nem engedte, hogy ott hagyjak csapot-papot.
Először is eltévedtem a kórházban, mert tiszta labirintus az egész, aztán egy olyan ócska gépet szereltek fel, amit erővel kellett a hasamba nyomni, hogy hallani lehessen a szívhangot. (Még mindig van egy kis izomláz a karomban, bár ez inkább a szánalmas erőnlétemet bizonyítja)
Eddig minden alakulhatott volna jól is, a szülésznő megdicsért, hogy ott vagyok, mert bármi történhet stb. és átirányított az orvoshoz.
Na ott kellett volna hazamenekülnöm.
A doktor - és sajnos most csúnya és előítéletes leszek, de egy hülye férfi nőgyógyász - konkrétan lehülyézett, amiért a negyedik terhességem és nem tudom, hogy szülök -e. Ó köszönöm szépen, éppen ezt akartam hallani, mikor tönkretettem a férjem vidéki útját, meg persze a saját délelőttömet is. Bár még ez is beleférhetett volna, mert hát tényleg, hogy lehetek ilyen szánalmas, de utána megvizsgált.
Fájt.
Nem vagyok nyafogós, hisztis, elképesztően jól tűröm a fájdalmat. Soha még hangot sem adtam ki egyetlen szülésemnél sem. Egyszóval nagyon összeszedett tudok lenni, ha szükség van rá, de ez a vizsgálat fájt, és ez annyira megdöbbentett, hogy ott majdnem elsírtam magam. 5 éve ezért adtam fel az akkori férfi orvosommal való minden kapcsolatot, a szülést is beleértve.
Erre tessék belefutok egy parasztba. Vagy ez így szokás én meg egy hülye burokban élek, és fogalmam sincs a világról?
Még azt is volt pofája megjegyezni, hogy vizsgálat után előfordulhat egy kis vérzés. Normális??? Két napig véreztem is és persze nem született meg MM, ha a baromnak ez lett volna a célja. De mégis akkor miért?
Na ez az, amit bugyi nélkül nem kérdezel meg, hanem behúztam fülem-farkam és hazamenekültem sírva. Kikészítettem a családomat, annyira aggódtak értem, a bébi egész nap meg volt rettenve a hasamban. Most is kiráz a hideg is az emlék hatására.
Hozzám aztán ügyeletes orvos nem nyúl többet az tuti, és továbbra is utálom ezt a fajta nőgyógyász hímet, aki elolvasta a könyvében a szülés fejezetet és most aztán földbe döngöl minden nőt, aki bizonytalan.
Hát ez bizony keserűre sikeredett...
Egy reggel, mikor már mindenki elindult, és GY. vidékre utazott volna egyszerűen bizonytalan voltam. Csupa haskeményedés, fura mozgás, rosszullét. Nem különösebben izgatott volna, ha a vidéki út nem lebegett volna a szemem előtt. Meg persze, ha L. nem úgy született volna, hogy mikor beértünk a kórházba, (egyébként a szülésnőm unszolására, mert magamtól még nem biztos, hogy mentem volna) akkor már csak annyit mondtak, na jó akkor most nyomjon. Ha napközben történik, harmadik nyilván a dugó közepén születik meg.
A doktornő pedig mindig azt mondja inkább menjek be, csinálnak egy Nst-t, ha ő nincs ott akkor az ügyeletes majd utána szól.
Persze mire beértünk, már én is éreztem, hogy ez semmi, csak hát a jólneveltségem nem engedte, hogy ott hagyjak csapot-papot.
Először is eltévedtem a kórházban, mert tiszta labirintus az egész, aztán egy olyan ócska gépet szereltek fel, amit erővel kellett a hasamba nyomni, hogy hallani lehessen a szívhangot. (Még mindig van egy kis izomláz a karomban, bár ez inkább a szánalmas erőnlétemet bizonyítja)
Eddig minden alakulhatott volna jól is, a szülésznő megdicsért, hogy ott vagyok, mert bármi történhet stb. és átirányított az orvoshoz.
Na ott kellett volna hazamenekülnöm.
A doktor - és sajnos most csúnya és előítéletes leszek, de egy hülye férfi nőgyógyász - konkrétan lehülyézett, amiért a negyedik terhességem és nem tudom, hogy szülök -e. Ó köszönöm szépen, éppen ezt akartam hallani, mikor tönkretettem a férjem vidéki útját, meg persze a saját délelőttömet is. Bár még ez is beleférhetett volna, mert hát tényleg, hogy lehetek ilyen szánalmas, de utána megvizsgált.
Fájt.
Nem vagyok nyafogós, hisztis, elképesztően jól tűröm a fájdalmat. Soha még hangot sem adtam ki egyetlen szülésemnél sem. Egyszóval nagyon összeszedett tudok lenni, ha szükség van rá, de ez a vizsgálat fájt, és ez annyira megdöbbentett, hogy ott majdnem elsírtam magam. 5 éve ezért adtam fel az akkori férfi orvosommal való minden kapcsolatot, a szülést is beleértve.
Erre tessék belefutok egy parasztba. Vagy ez így szokás én meg egy hülye burokban élek, és fogalmam sincs a világról?
Még azt is volt pofája megjegyezni, hogy vizsgálat után előfordulhat egy kis vérzés. Normális??? Két napig véreztem is és persze nem született meg MM, ha a baromnak ez lett volna a célja. De mégis akkor miért?
Na ez az, amit bugyi nélkül nem kérdezel meg, hanem behúztam fülem-farkam és hazamenekültem sírva. Kikészítettem a családomat, annyira aggódtak értem, a bébi egész nap meg volt rettenve a hasamban. Most is kiráz a hideg is az emlék hatására.
Hozzám aztán ügyeletes orvos nem nyúl többet az tuti, és továbbra is utálom ezt a fajta nőgyógyász hímet, aki elolvasta a könyvében a szülés fejezetet és most aztán földbe döngöl minden nőt, aki bizonytalan.
Hát ez bizony keserűre sikeredett...
Amikor nálam megindult a szülés (első baba, nulla tapasztalat), egy korai burokrepedéssel indult az egész, nem voltak előzmények, nem voltak fájások, semmi-semmi, egyszerűen reggel arra ébredtem, hogy szivárog belőlem valami átlátszó folyadék. Meglepetésemben hívtam a válsztott orvosomat, hogy ez van, akkor most mit csináljak? Unott hangon leteremtett, hogy de megbeszéltük, hogy ez a szülés megindulásának a jele, minek zavarom, azonnal befelé a kórházba. Ez így utólag nem hangzik olyan szörnyen, viszont akkor teljesen összezavarodva nagyon rosszul esett. Aztán továbbra sem indult a szülés, három napot töltöttem a szülőszobán, a dokim nem így tervezte, így második nap lelépett egy konferenciára, bár legalább megkérte az egyik kollegáját, hogy vegyen át tőle és ne ügyeletesnél kelljen szülni. A három nap alatt azért volt alkalmam több dokival is összefutni, és tisztelet a kivételnek, de a férfi orvosok többsége egyáltalán nem képes átérezni, milyen lelkiállapotban lehet ilyenkor egy nő. Utolsó nap, mikor éppen az oxitocinos infúzióval szenvedtem, az egyiknek volt pofája viccesen megjegyezni, hogy "ugye akkor ma végre már megszüli azt a gyereket?" Eldöntöttem, ha lesz még gyerekem, legközelebb sokkal körültekintőbben választok. És persze ügyeleteshez se kerüljek soha, ha a választott orvosomtól is csak ennyi telik..
VálaszTörlésÓ, hát parasztságról aztán sokat tudok mesélni. Az én régi választott orvosom elfelejtett időben szólni, hogy a szülés előtt már kb 2 héttel szabira megy és nem is jön vissza vagy egy hónapig. Gondolta, addigra úgy is megszülök. Tett is róla, hogy így legyen, össze-vissza nyomorgatott engem is, meg a gyereket is. Szerencsére dacosan ellenálltunk (V. a mai napig minden erőszaknak nagyon keményen ellenáll) és erre még meg is sértődött. Szerencsére nem az első gyerekem volt, fogtam és otthagytam. Tény és való neked mindegyik szülésed különleges, összenemhasonlítható élmény. Az orvosnak meg csak egy hisztis nő már megint beleköp a rendelés idejébe. Tisztelet a kivételnek.
VálaszTörlés