Lehet, hogy sokaknak ismerős a kaland, de én még sosem hallottam a Mackóművekről, ahol mindenki megvarrhatja a saját kis bocsát. Igazából saját magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy elmenjek és eltöltsek 5 és fél órát azzal, hogy kézzel varrok meg egy szőrös állatot. De a csajoknak igen és mivel mostanában nem igazán figyelek oda, hogy mire mondok igent már én is benne voltam a bandában. Péntek délután felutaztunk hát a fővárosba és a Szt. István krt-on egy kapualjban megbúvó kis üzletben összeültünk öten. Olyan volt, mint régen a fonóban, a kezünk járt, a szánk még gyorsabban és miközben dolgoztunk megbeszéltük mindazt, ami éppen az eszünkbe jutott.
Nagyon élveztem. Jókat nevettünk.
Ahogy kezdtek azonban körvonalazódni a darabok, úgy lettem egyre bizonytalanabb. Hirtelen nagy felelősség szakadt a nyakamba: a medvének tökéletesnek kell lennie. Nem találtam azt, ami megerősíthetett volna, hogy jól csinálom. Mint a gyerekeim nevelésében, vagy most MM-el. Egyre csendesebb lettem.
Végül az utolsó lépéseknél, minden a helyére került.
És akkor elsírtam magam.
Köszi lányok, hogy elvittetek, és Simon Krisztának, aki megmutatta, hogy egy Mackó nem csak egy mackó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése