2009. március 3., kedd

Vérvétel

(11. hét)

Utálom, mindig is utáltam. Szerintem rosszabb, mint maga a szülés, pedig azért őszintén az sem túl kellemes. De én már gyerekként is megrugdostam a nővérkét, aki belém szúrt egy tűt, miközben egy gumival elszorította a karomat.
Persze tisztában vagyok vele, hogy nem lehet megúszni, de mindig igyekszem addig húzni az időt, amíg már szinte a számban nem kopogtat a következő randi a dokival és akkor nagyon ciki, ha még mindig nincs egy leletem sem. Így hát 11 hetesen azért eljutottam a rémes rendelőbe. Megdöbbentő volt.
Először is felkeltem hatkor (jól olvassátok 6-kor) ÉN. Kicsit mérgesen belepisiltem egy cuki kis befőttes üvegbe, amit nagyon sajnáltam, mert pont eperjamnek való volt. Nem ettem, mert hát azt nem lehet, nem ittam mert persze azt sem és dacosan elindultam. Meleg reggel volt, és csiripeltek a madarak, és úgy lehetett az autóval haladni, mint a vajban kell a késnek. Ez persze nagy duma, egy kisvárosban lakom, még sosem volt dugó, de most szuper volt. Jól esett, mit tagadjam.
A vérvételről persze csak annyit, hogy fél hétkor is sor volt, és nem engedték előre a kismamákat, mert hát ki látja rajtuk, és persze rossz volt a beutalóm, és a tű szúrt. De mégis megvolt a maga szépsége, az első tavaszi reggel, csak a mienk volt MM-el.

1 megjegyzés:

  1. engem legutóbbi vérvételes élményemkor leszúrt a nővérke, hogy miért nem ittam vizet, attól ugyanis felhígul a vér, és az jó, kedvez a vérvételnek. Csak izésített izéket nem lehet inni, sima vizet igen, remélem...

    VálaszTörlés